Laodiceabeli gyülekezet angyalának (követének) írd meg. E szavak a Jelenések 3:14 versben bevezetik a dorgálás üzenetét, melyet Isten a Laodiceai egyház, vagy az egyháztörténet hetedik, vagyis utolsó kor-szaka számára tartogatott.
A Biblia kutatói a legtöbben egyetértenek abban, hogy a Jelenések könyve első fejezeteiben foglalt, valamint a Kis-Ázsiabeli hét gyülekezethez intézett üzenet a valóságban az egész egyházhoz lett intézve az egyház fejlődésének hét korszakában pünkösdtől kezdődően el egészen az Evangéliumi korszak végéig. E nagy jelentőségű dorgálás, illetve intelem és bátorítás, ha csupán KisÁzsia említett kicsiny gyülekezeteire szorítkozott volna, (ahol "manapság csak két helyen van Isteni népének gyülekezete) meg nem érdemelt kitüntetésben részesültek volna ezek, egy olyan kitüntetésben, amely semmi esetre sem felel meg azon méretnek és tevékenységnek, amelyet amazok elfoglaltak és betöltöttek az ősegyházban.
Az egyház történetének gondos vizsgálata a Biblia sok ezer kutatóját arra. a meggyőződésre vezette, hogy az egyház Efézusi-korszakának Pál apostol volt a küldöttje, míg János apostol volt a Szmirnabeli korszak követe, Áriusz a Pergámuszbeli korszak követe, míg Vald Péter a Thyatirabeli állapotban emelte magasra az igazság zászlaját. A Sárdisi időszakban Wyklifben látjuk a Biblia hitelvei védelmezőjének kimagasló alakját. A Filadelfiabeli kor emlékezetes napjaiban a reformáció korában Luther Márton hangja csendült meg a Biblia védelmében, Isten igéje köré gyűjtve a gondolkodókat el egészen 1874-ig, mely időtől kezdve Russell T. Karoly szólaltatta meg Isten Hárfájának (igéjének) hurjait az egy-ház Laodiceai korszakában, a kísértés, a vizsgálat, a névleges keresztyénség, valamint a világ börére vetkőztetett meztelenségének e végső órájában.
Akik még nem vizsgálták meg az erre vonatkozó bizonyitékokat, illetlen személykultusz űzésének tekinthetik, hogy ezen angyalok vagy küldöttek. akikről említést tesz a, Jelenések írója, emberek, akik közül egyeseket nagyon is jól ismerünk. De jegyezzük meg azt, hogy Isten eszközei, vagy szócsövei mindnyájan tökéletlen emberek voltak, egynek — a mi urunk Jézus Krisztusnak a kivételével. Az ő tökéletlenségük azonban nem volt akadály arra nézve, hogy ne tudhatták volna az üzenetet másokkal közölni, illetőleg hírül adni. De ezek közül mindenik éppen azt cselekedte a maga idejében. Az egyház Laodiceai korszakának bűnei sajátságosak és figyelemreméltók. Aki gondolkodik e tárgyról, az a jelenben uralkodó állapotokat semmi esetre sem fogja az egyház hat előbbi korszakának a történetével egybekapcsolni. A Laodiceai egyház jellegzetesen van ismertetve: 1) mint „lágymeleg" és: 2) mint „vak." „Laodicea" (Jogot a népnek!") nem. esett ki", illetve szakadt el, mint Efézus, nem süllyedt, illetve merült romlottságba, mint Pergámum, nem hanyatlott el képmutatás és formalitásba, mint Sárdis. Tehát mi történt vele? Ezen korszak egyházához tartozók önteltek. Nem „hidegek", nem vetik meg Krisztus érdemét. Sőt ellenkezőleg: a vallás jelentőségét egy bizonyos határig elismerik, hitvallók, sokat fordítanak a külsőségekre és mindenek felett tiszteletreméltó, és vallásos embereknek tekintik magukat. Ez a, névleges egyház nem látja különösen értékesnek a megszentelt állapotot (életet), mivel egy ily életet most nem tartanak kívánatosnak, ép úgy megtisztelésnek sem. Érdekei és törekvései szempontjából egy kevés áhítatot hasznosnak tart, de ebben mértéket tart annyira, hogy ez szokott életmódját meg ne zavarja s így természetesen jellemét sem alakitja át, ennek megfelelően. Lágymeleg, illetve közömbös — akárcsak egy holttest a napsütésben. — Jelenések 3: 16, 17.
Az utóbbi ötven esztendő ezen felcicomázott, öntelt, de a. valóságban nyomorúságos egyházhoz az Isten üzenete Russell T- Károly által lett átszármaztatva.

ÉLETE ÉS MÜVEI

Russell Tacze Károly az egész világon, mint Russell pásztor, író, tanító és az evangélium hirdetője ismerős. 1852 február 16-án született és 1916 október hó 31-én fejezte be földi életét. A skót-ír származású József L. és Birney Elza Russellnek volt a gyermeke. Népiskolai oktatásban, valamint egyes tanárok általi magánoktatásban részesült. 1879-ben házasságot kötött Ackley Frances Máriával. Házasságukból nem születtek gyermekeik. Russell felesége sok ideig közreműködött a „Watch Tower" (Örtorony) kiadásában.
Keresztyén szüleinek befolyása alatt nevekedvén. Russell pász-tort már ifjú éveiben a teológia érdekelte különösen. A közönséges egyházhoz csatlakozott és a belmissió terén fejtett ki tevékenységet. Az örökgyötrelemről szóló tan, mely szerint Isten kínozni tervezte az egész emberiséget, egy néhány kiválasztott kivételével — oly elidegenítő hatással volt rá, hogy l7éves korában kétkedővé lett, A pogány vallások kutatására szentelte idejét, hogy az összest ki nem elégítőnek találja.
De istenfélő természetű lévén, s kívánván az igaz Istent tisztelni és szolgálni, arra a következtetésre jutott, hogy: „A keresztyénség minden hitfelekezete állítólag a Bibliára támaszkodik, de mindazáltal nagy ellentétek vannak közöttük, Feltette a kérdést: Vajon lehetséges-e, hogy azok elcsavarták volna a Bibliát? Vagy a Biblia talán nem is tanítja a rettenetes Orökgyötrelem tanát?" Visszatérvén a Bibliához, feltette magában, hogy azt rendszeresen és gondosan át fogja tanulmányozni, tekintet nélkül a hitfelekezeti dogmákra és elméletekre. Ennek az lett az áldásos eredménye, hogy életének hátralévő részét teljesen a Biblia tanulására szentelte: vallásos könyveket irt, folyóiratokat szerkesztett és a Messiás országának hírét közölte és terjesztette.
Ő nem volt valami új vallásalapító és sohasem is kívánt az lenni. ő azon nagy igazságokat, melyeket Jézus és az apostolok tanítottak, ismét felszínre vetette és azokat, a huszadik század fényében, illetve megvilágításában mutatta be. Sohasem állította, hogy valamilyen különös szellemi megvilágítást nyert volna az Istentől, de szilárdan ragaszkodott ahhoz, hogy elérkezett a Biblia megértésének az ideje, és hogy ennek megértésében részesült ő, mivel az Úrnak és az ő szolgálatára szentelte magát. 1884-töl kezdődően halála idejéig ő volt egyedüli kiadója a „Watch Tower"-nek. Az 1909-ben szervezett „Népszószék Egyesületnek", valamint az 1913-ban, Londonban alakult N. B. E. Egyesületének volt az elnöke. Ezen vallásos egyesületek, valamint nyilvános előadások által hirdette az Isten országáról szóló evangéliumot. 1881-töl 1914-ig több könyvet és füzetet irt, melyek közül a „Biblia Tanulmányok" sorozata a legkimagaslóbbak. Könyvei és iratai több mint 16. 000. 000 (tizenhatmillió) példányban láttak napvilágot harmincöt küllömbözö nyelven.
Egy állandóan hetven hitszónokot foglalkoztató hivatalt szervezett, és vezetett, kik állandóan úton voltak és bibliai tárgyú előadásokat tartottak. Évről-évre ő írta az évente 50. 000 példányban a „Bibliakutató" lapban megjelenő összes cikkeket.
Heti prédikációit egy lapszindikátus vette át és közölte le 2000-nél több újságban, mely újságoknak olvasó közönsége minden egyes közlemény alkalmával meghaladta az ötvenmilliót. Így együttvéve 4000-nél valamivel több újság hozta prédikációit.

TANAI

Miután Jézus Krisztus az egyház láthatatlan feje és ura, a névleges felekezeti rendszereket közömbösségük és a szellemi dolgok megértése iránt tanúsított hidegségük miatt kivetette, s a most esedékes igazságait azok által terjesztette el, akik éppen e tekintetben különböznek Babilontól — lévén szorgalmasak az igazság megismerésében s az annak való fölszenteltetésben. Mindezeknek Russell T. Károly volt a vezetőjük.
Állandóan Szentírási idézésekkel támogatott tanai a következők voltak: Az embernek nincsen halhatatlan lelke, hanem az ember maga egy lélek és halandó. A bűn büntetése halál és nem örökkétartó gyötrelem. Az emberre a halál jogos büntetésképen zúdult Isten parancsának megszegése miatt. A halál az ember meg-semmisítését jelenti. Isten azonban a maga jóságában gondoskodott a nagy váltságdíjról, ami által az ember megszabadulhat a bűn és a halál uralmától. Isten az ő szeretett Fiát adta, aki az ember Jézussá lett, férfiúvá serdült, meghalt,' mint ember és mint szellemi lény feltámadt isteni természetre. Halála és feltámadása által megszerezte és lefektette a váltságdíjat az emberiség megmentésére és helyreállítására. Jézus Krisztus Isten kegyelméből mindenkiért megkóstolta a halált, hogy az arra rendelt időben, az életért igazságos vizsgálatnak (próbának) vettessék alá. Ararendelt időben az összes halottaknak lesz feltámadásuk. Jézus Krisztus, aki felment a mennybe, másodszor is vissza fog jönni é.? Az első és második eljövetele közötti időszakasz alatt Krisztus teste tagjainak (egyházának), az emberek közül való kiválasztása történik. E magas hivatalra való kiválasztás feltétele: a váltságdíjban, Jézus kiontott vérében való teljes hit, Isten akaratának cselekvésére való teljes felszentelés és ez állapotban mindhalálig való, hü kitartás. Az összes felszenteltek és szent szellemtől fogamzottak, kik győzelmesek lesznek, az első feltámadásban fognak részesülni és hivatalra helyeztetnek Isten mennyei országában; Jézus Krisztussal fognak helyet foglalni az ő ezeréves országlása idejében a föld minden népeinek megáldására. Krisztus ezeréves uralkodása idejében fognak feltámadni az összes halottak és az életre vagy a halálra igazságos vizsgálatnak (próbáknak) vettetnek alá. E kormányzat idejében a szándékos ellenszegülök örökre, kiirtatnak a második halálban, ellenben, akik engedelmeskedni fognak Krisztus igazságos törvényének, testi, szellemi és erkölcsi emberi tökéletességre állíttatnak vissza. Ezen ezeréves aranykorszak idejében a föld azon állapotba hozatik, mint volt a Paradicsom.
Édenben — a tökéletes ember lakhelyéül elkészítve a helyreállított tökéletes földi lakó örökéül.
Russell pásztor hirdetésének pozitív részét tehát két szakaszra lehet osztani, mivel egyrészt az egyházhoz szóló, másrészt a világhoz szóló üzenet, illetve felhívás. (Ézsaiás 52:7) Az egyházhoz az üdvösség és az Úr második jelenlétének kinyilvánítása (mely, mint ő értelmezi 1874-től esedékes), a világhoz pedig az e korszak (Evangéliumi-kor) eseményeit nyomon követő megváltásban való részesülés és helyreállítás üzenete. Hirdetésének negatív oldala a konkoly-osztályhoz tartozó keresztyének megdorgálása és meztelen bemutatása képmutatásaiknak, illetve azon rendszereknek, melyhez tartoznak: Ö felismerte, hogy az (igaz) egyház a világon még mindeddig csak szegény zarándok, mert távol áll attól, hogy földi intézményekkel és valláspolitikával szövetkezzék és „megposhassza" magát, lévén Urától arra rendeltetve, hogy tartsa elkülönítve magát a világtól és főkép isten országának ügyeivel, foglalkozzék.
RUSSELL PÁSZTOR SAJÁT FELJEGYZÉSEIBŐL A SÖTÉTSÉGBŐL A VILÁGOSSÁGRA. (W. T. 07.66. old.
Elbeszélésem az 1868-as évekre nyúlik vissza, mely időben már több esztendeje. hogy felszentelt gyermeke voltam Istennek, a kongregációs-egyház, valamint a keresztyen ifjúsági kör tagja, mely időben kezdtem kételkedni, egynémely hosszú időn át igaznak tartott tan tekintetében. Mint presbiteriánus nevelésben részesült és a káté szerint tanított egyén a kutatás már természetemmé lett; mihamar a hitetlen szabadgondolkodók prédájává lettem, mihelyt önállóan kezdtem gondolkodni. De ami eleinte az Istenben és a Bibliában való hit teljes hajótörésének látszott, Isten gondviseléséből jóra fordult, minek következtében csupán az emberi hitnézetek és rendszerek ferde bibliamagyarázása, tekintetében szenvedtem hajótörést.
Nemsokára felismerni kezdtem, hogy az Evangéliumi korszak bezáródásának küszöbén élünk, abban az időben, amikor az Úr kijelentése szerint az ő hű, és bölcs gyermekei az ő tervének világos felismerésére jutnak. Ez időtájban én Pittsburgban és. Alleghenyben és még egy néhányan, akik kutatták az igazságot — a Biblia kutatására egy kört alakítottunk és 1870-től 1875-ig Isten kegyelméből állandóan fejlődtünk Isten szeretetének és igéjének ismeretében. Megismertük Isten szeretetét, hogy miképp gondoskodot ő az egész emberiségről, hogyan kell, mindnyájan felserkenjenek. a halálból, hogy megismerjék Isten szeretett tervét. Felismertük, hogy mindazok, akik hitben elfogadják Krisztus váltságmunkáját és engedelmeskednek néki, Isten akaratának felismeréséhez képest, melyben részesülnek. Krisztus érdeme alapján Istennel összhangba hozatnak vissza és örökélet lesz felajánlva nekik. Ezt, mint a helyreállítás munkáját ismertük fel, melyről az Apostolok cselekedete 3: 21 verse emlékezik meg. Bárha felismertük már, hogy az egyház a Millenniumban Krisztussal társörökségre hivatott. Mindazáltal elmulasztottuk tisztán figyelembe venni azt a nagy különbséget, mely fennáll a mostni vizsgálat, illetve próbán lévő egyház hü tagjainak jutalma és a Millenniumban az emberiség Krisztusnak engedelmeskedő hü tagjai jutalma között. — t. i., hogy az előbbieknek jutalmazása, a mennyei, az isteni természet dicsősége. Míg az utóbbiaknak a helyreállítás dicsősége lesz osztályrészük — a tökéletes emberi természetre való helyreállítás, melyet egykor ősatyánk Ádám, az emberiség feje Édenben élvezett.
Abban az időben csupán Isten tervének általános vázlatát ismertük meg és egynémely régi tévedés elhagyását, mert a részletek világos megkülönböztetésére még nem érkezett el a kellő idő. Itt hálásan emlékszem meg Stetson Cyörgy és Storrs György testvérek támogatásáról. Utóbbi abban az időben kiadója volt „Bibliakutatónak" — már mindketten elhaltak. Isten igéjének tanulmányozása e kedves testvérek társaságában fokozatosan zöldebb legelőre vezetett és a világ fényesebb reménységeihez, habár 1872 előtt nem értettem meg, illetve nem láttam tisztán urunknak, Illetőleg váltságáldozatának munkáját, amiben fellelhettem volna
a helyreállítás teljes reményének alapját és erejét. Mindez ideig a bizonyítékok dacára is kétségbe vontam, hogy mindazok elő fognak-e jönni, akik meghaltak, tudatlanságban lévén a felöl, hogy a tudatlanok és a kis gyermekek, akik az ismeret minden fokozata nélkül haltak meg, szintén bennfoglaltatnak-e ebben, lévén, hogy földi életük céltalanságban és tapasztalatok nélkül fejeződött be.
De 1872-ben, amikor a váltságdíj álláspontjáról, amit Jézus Urunk hozott Ádámért — kezdtem vizsgálni a helyreállítás témáját, azt teljesen megértvén, teljesen megbizonyosodtam a felől: l. hogy mindenki elő fog jönni a koporsóból, illetve a halálból, hogy az igazság világos ismeretére jussanak, és teljes alkalomban részesüljenek Krisztusban az örök élet elnyerése végett.
Így múlt el az 1869—1872. év. A következő évek 1876-ig a
Bibliakutatók kicsiny körének kegyelem és ismeret tekintetében az állandó nevekedés évei voltak. akikkel Alleghenyben összegyűltünk. A helyreállítás kezdetleges, határozatlan fogalmaitól a részletek tisztább megértéséhez jutottunk, de a tiszta igazság megértésének még nem érkezett el Isten kellő ideje.
Ez idő folyamán Urunknak, mint „az ember, aki váltságul
adta önmagát" és a szellemi lényképen isteni természetben visszatérő Úr közötti különbséget is felismertük. Láttuk, hogy szellemi lények jelen lehetnek, anélkül, hogy az emberek láthatnák őket, amint ezt hisszük is és a II. kötet 5. Fejezetben tárgyalva van. Nagyon szomorúan érintett az adventisták tévedése, akik Krisztust hús és vérből való testben várták és tanították, hogy a világ és minden, ami abban van, — az adventisták kivételével —1873 vagy 74 körül el fog égni. Időszámításaik, csalódásaik és éretlen fogalmaik az Úr eljövetelének mikéntje, módja és célja tekintetében több-kevesebb szégyent hoztak mireánk és mindazokra, akik sóvárogtak az ő országa után és hirdették azt.
Ezen általánosan elfogadott téves nézetek az Úr visszajövetelének mikéntje, módja és célja tekintetéhen a következő címen egy röpirat kiadására késztettek engem: „Az Úr visszatérésének mikéntje, módja és célja"; melyből mintegy 50. 000 példány terjesztetett el.
1876 január. havában figyelmemet különösen a prófétai idők témája tartotta lebilincselve, s hogy azok mennyiben vannak
összefüggésben e reménységgel és tannal. A következőkép történt: Egy „Reggeli Hírnök" című újság került a kezembe N. H. Barbour kiadásából. Felnyitván, már a címlapjáról láttam. Hogy adventista kiadás. Kíváncsian vizsgálni kezdtem, hogy mit tartalmaz az általuk hirdetett világégés ideje felöl. De a tartalma nagyon meglepett és megelégedésemet megnyerte, látván, hogy a szerző szemei felnyíltak azon témák tekintetében, melyek minket is olyannyira megörvendeztettek egy néhány éven át. Alleghenyben, hogy az Úr visszatérésének nem rombolás a célja, hanem, a föld minden népének a megáldása, és az ő visszatérése, mint a lopóé úgy történik, nem hús és vérből való testben, hanem, mint szellemi lényé, emberektől láthatatlanul s az ő egyházának összegyűjtése és a „búzának" a „konkolytól" való elválasztása e korszak végén fog megtörténni a nélkül, hogy azt észrevenné a világ.
Örömet szerzett nekem, hogy láthattam hogyan haladnak mások is, de nagyon meglepett a szerzőnek igen óvatosan elhelyezett állítása, hogy a jövendölések értelmében az Úr már jelen van a világon (észrevétlen és láthatatlanul) és a gabona betakarítása folyik, illetve ennek az ideje elérkezett, hogy ezen véleményt az idő bizonyítékai igazolják, amelyeket egy pár hónap előtt, nem beteljesülteknek tekintett.
Ennek következtében egy új gondolat merült fel: Lehetséges lett volna e, hogy az időjövendölések, amit az adventisták által elkövetett téves alkalmazás miatt sokáig figyelmen kívül hagytam, valóban megadattak volna annak jelzéseképpen, hogy mely időtől fog láthatatlanul, illetve észrevétlenül (mint a lopó) jelen lenni az Úr az ő országának felépítése végett — amit, mint most már látni kezdtem — más módon felismerni lehetetlen! Nagyon is ésszerűnek látszott azt várni, hogy övéit az Úr a tárgy felöl, ki fogja oktatni, különösen mivel megígérte, hogy a hűségesek nem fognak tudatlanságban maradni a világgal, s bárha mindenkire felvirrad az Úr napja, mint lopó éjszakai időben észrevétlenül, mindazáltal ez nem fordulhat elő a vigyázó, éber keresztyénekkel. —1 Thessalonikabeliek 5:4.
Emlékembe felújultak egyes bizonyító idézetek, melyeket Vendel Jónás barátom és más adventisták használtak annak bizonyítására, hogy 1873-ban fog a világ elégni stb., lévén az időtani bizonyíték az, hogy Ádámtól hatezer év 1873 elején végződött. valamint ugyanezt bizonyító más idézetek az Írásból. Vajon lehetséges lett, volna-e, hogy ezen időbizonyítékok, melyeket nem tartottam figyelemreméltónak, s amelyek tévesen alkalmaztattak— tényleg fontos igazságokat tartalmazzanak?
Tanulni vágyván — tekintet nélkül arra, hogy honnan származik valami — és megtudni mindazt, amit Isten tudatni kívánt, azonnal írtam Barbournak, s hangsúlyoztam mindazon pontokat, amelyek tekintetében osztottam nézetét és különösen tudni óhajtottam, hogy miért és mely szentírási idézetek alapján hiszi ő, hogy Krisztus jelenléte és az Evangéliumi korszak aratása 1874 őszével esedékessé lett. A felelet meggyőzött a felől, hogy helyesen következtettem, nevezetesen az idő és az időszámítás bizonyítékai ugyanazok voltak, melyeket 1873-ban az adventisták használtak. Ez ideig Barbour és a Michigani J. H. Paton mindketten adventisták voltak, de 1874 elmúlt anélkül, hogy elégett volna a világ és anélkül, hogy Krisztus testben visszatért volna — mire egy, ideig teljesen elnémultak. Ismételten vizsgálat alá vették a bibliai időszámításokat, melyek látszólag beteljesülés nélkül múltak el és abban nem tudtak hibát felfedezni semmiképpen, mire olykép kezdtek gondolkodni, hogy az időszámítás lehetséges, hogy helyes volt, csupán az ahhoz fűzött várakozás volt helytelen. A helyreállítás, a világ megáldása felöli nézet, amit én és mások felismertünk — lehettek a várandó dolgok. Szomorú csalódásuk után nemsokára 1874~ben a ,,Reggeli Hírnök'‘ egy olvasója, akinek birtokában volt a Biblia diaglott fordítása, abban észrevett valamit, ami neki feltűnt, nevezetesen, hogy Máté 24:27, 37 és 39 versei, mely helyek a szokott fordításokban „eljövetel"-lel, vannak fordítva, a diaglottban „jelenlét" szóval vannak visszaadva. Ez volt. a vezérfonál, amit nyomon követve a prófétai idők láncolatán végig az úr visszatérésének mikéntje, módja és célja tekintetében, helyes átértéshez vezettettek el. Én ellenben az Úr visszatérésének mikéntje, módja és célja tekintetében először helyes felfogáshoz vezettettem, és azután kezdtem nyomozni, illetve vizsgálni az e dolgokhoz fűződő időkort, valamint a Bibliában erre vonatkozó támpontokat. Különböző kiinduló pontokból az ő gyermekeit az Isten gyakran így vezeti el az igazsághoz, a szív azonban, ha komoly és reménykedő, az eredmény mindig egy és ugyanaz kell, hogy legyen s. az ily szívek mind egyesülnek is.

A GABONA MEGKOSTÁLÁSA

A Sátán kíván titeket, hogy megrostáljon, mint a gabonát." — Lukács 22: 31.
Ez ideig minden simán haladt előre, az igazság gazdag áldásában részesültünk és az ő hozzá való szeretetünk ég hűségünk még nem próbáltatott meg. De 1878 tavaszán az Úr keresztre feszítésének és a fenti igék kijelentésének párhuzamos idejében elkezdődött a rostálás, s az óta tartott mind ez ideig és előbb vagy utóbb mindenkit ki fog próbálni, aki a jelen igazságot elfogadja... Ne rémüljetek meg ama tűz által való kísértéstől, mely tirajtatok lésszen a ti megpróbáltatásotokra, mintha valami idegen dolog esnék rajtatok", „mert kinek-kinek munkáját a tűz megpróbálja" — hogy hitét fára, szénára és pozdorjára építette-e Isten kijelentett igazságainak drágakövei helyett, t. i. emberi elméletek homokjára, avagy a szilárd kősziklára, a Válságdíj egyetlen biztos isteni alapjára. Akik e kősziklára építenek, azok személyesen mindnyájan biztosan fognak állni, még ha ésszerűtlen hitnézeteket vallanak is, mert e napnak „tüze" és megrázkódtatása azt (az értelmetlenséget) felborítani és felemészteni fogja; akik azonban valamily más alapra építenek, bizonyára hajótörést szenvednek, akár jó. Akár rossz építőanyagot használnak is. —Lukács 6: 17-49; 1 Kor. 3: ll-15
Ezen kísértésnek és rostálásnak nyilván az a célja, hogy
mindazokat kiválassza, akiknek legbensőbb indító okaik önzetlenek, akik tekintet nélkül minden másra, teljesen az Úrnak szentelvék életüket, teljesen az Úr akaratának érvényesülésére törekszenek, s akik olyannyira bíznak Isten bölcsségében, utjaiba és igéjében, hogy vonakodnak bölcseletek, saját terveik vagy gondolataik által vezettetni magukat. A kísértés ideje alatt az ilyenek megerősíttetnek és az úrban való örömük és ismeretük fokozódni fog hitük próbáltatása alatt is, amikor egy és más részen is ezren és ezren buknak el a tévedésben. — Zsoltár 91:7
A rostálás a következőkép kezdődött el, Pál apostol kijelenté-
ével összhangban (1 Kor. 15: 51-52): „Mindnyájan ugyan nem alszunk el (az alapszöveg szerint), de mindnyájan elváltozunk nagy hirtelen, egy szempillantásban" stb., melyhez még mindig ragaszkodtunk, mint általában a keresztyének, hogy egy bizonyos időjen az akkor élő megszenteltek valami csoda által hirtelen testestől elragadtatnak, hogy azután örökre az Úrral legyenek.
Most azonban az időpróféciák ismerete elvezetett bennünket ahhoz, hogy a megszenteltek elváltozását e korszakban várjuk, Urunk feltámadásának párhuzamos időpontján, mert a zsidó és a keresztyén korszak között már több párhuzamos időpontot felismertünk.
Akkor még nem láttuk azt, amit most t. i. hogy (1878) Isten országa felépítésének kezdeti idejét jelzi és pedig mindazoknak megdicsőítése, illetve dicsőségbe emelése által, akik már elaludtak, illetve alvó (halotti) állapotban voltak Krisztusban, s amely időtől kezdve a Pál apostol által említett (1 Kor. 15: 51) elváltozás. Ezen osztályhoz tartozók minden egyes esetében halála pillanatában osztályrészéül lesz az Evangéliumi kor végső idejéig a még Krisztus testének összes élő („láb") tagjai dicsőséges szellemi lényekké elváltoztatnak. Amikor a jelzett esztendőben nem teljesedett be, amint azt feltételeztük, a dolog újbóli megvizsgálása által meggyőződést szereztem, hogy feltevésünk, illetve várakozásunk azon pontja volt téves. Hogy az összes szentek elváltozását egyszerre vártuk és nem a halál által, mely téves nézet tekintetében az egész névleges keresztyénség is megegyezik, de amelynek téves voltát még nem ismertük fel mi, sem E tekintetben való tisztult felfogásunk képezte. a rostálás eredményét. Mihamar észrevettem, hogy az „alvás" szó az apostol kijelentésében „nem mindnyájan aluszunk el", nem egy jelentőségű a ,.halott" állapottal, bárha általánosan ezt így is fogják fel (és ezért gyakran ,,elalvásnak" is fordítják);. Hogy az ezen alapszövegben használt kifejezés „alvás" az öntudatlanság állapotát jelenti, miáltal az apostol azt akarta velünk megértetni, hogy egy bizonyos időponttól kezdve az Úr jelenlétében a megszenteltek, habár más emberekhez hasonlóan meghalnak Zsoltár 82: 6-7. mindazáltal nem jutnak öntudatlan (alvó) állapotába, hanem haláluk pillanatában elváltoznak és megnyerik a megígért szellemi testet. Az Egész Evangéliumi korszak alatt a halált az öntudatlanság „alvás" — követte. Ez így volt igaz az összes szentekre vonatkozólag, akik „Jézusban elaludtak" mindaddig. amíg országlását elkezdette az Úr (Jelenések 11:17), mely 1878-ban vette kezdetét a Bibliatanulmányok II. kötetében felsorolt bizonyítékok szerint.
Abban az időben a Király nem csupán a „maga képmása" szerint keltette életre testének tagjait, az egyházat, illetve az egyház tagjai közül az alvókat, de ugyanezen oknál fogva (lévén, hogy elérkezett az ország felépítésének ideje) a „láb"-tagok, illetve az utolsó megszenteltek nem mennek ,,alvó", öntudatlan állapotba. Ellenkezőleg, mindegyik, aki közülük halálig tartó hűségben fejezi be pályafutását, azonnal részesül az élet koronájában, s mivel hirtelen, egy szempillantásban elváltozik, nem mondható felőle, hogy alszik, illetve öntudatlan. Ezen a ponton —1878-ban — alkalmazható Jelenések 14:13 verse: „Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg mostantól fogva!". Ezen vizsgálódás fokozottabb világossággal hintette be ösvényünket, bátorításunkra szolgált, amennyiben ez által is megbizonyosodtunk az Úr folytonos vezetése, felöl.
Mialatt én világosabb bepillantást nyertem és dicsőségesebb remények tárultak fel előttem és mialatt szorgalmasan arra törekedtem, hogy másokon is segítsek, 1878 tavasza Barbourra és többekre, akik az ő befolyása alatt voltak, nem hozott áldást, amennyiben ő a dolog fenti, egyszerű megoldását megvetette. Barbour valami újat akart feltalálni, hogy elterelje a figyelmet az élő szentek felragadtatásának csalódásáról.
Oh! De mily veszélyes mindenkire nézve a felelősség, túl nagy érzete úJ világosság kikényszerítése tekintetében! Fájdalmas meglepetésűnkre Barbour nemsokára egy cikket közölt le folyóiratában, amelyben tagadta a váltságdíj tanát. Tagadta, hogy Jézus Krisztus halála képezné Ádámért és nemzedékéért a váltságot (megfelelő árt), azt állítván, hogy Krisztus halála az emberiség bűne büntetésének eltávolítására nincsen nagyobb hatással, mintha egy legyet gombostűvel átszúrnánk, és ebből akarnánk igazságos bűnhődést levezetni gyermekének vétségéért.
Engem ez rendkívül meglepett, mivel azt tételeztem fel Barbourról, hogy tisztán átértette Krisztus bűn engesztelő áldozati munkáját, mint Megváltónkét. aki Isten tervének végrehajtására örömest vállalkozott. magát váltságául, illetve megfelelő vételárképen adván az Adámot terhelő büntetés elszenvedésére, hogy az arra meghatározott időben Ádám és egész nemzedéke felszabaduljon a bűn és a halál alól. A készakarattal végzett és ésszerűen érthető kedves áldozata Megváltónknak a végtelen bölcsességből született és kijelentett terv alapján teljességében különbözött a Barbour által ecsetelt váltságmunka szerencsétlen karikatúrájától.
Vagy én tételeztem fel Barbouiról e tekintetben tisztultabb felfogást, vagy pedig ő vetkőzött ki Krisztus igazságának „mennyegzői ruhájából", azt eldobva magától. De ez utóbbinál egyebet nem lehetett következtetni, mivel később oly kijelentést tett, hogy azelőtt hitt Krisztus halálában, mint az emberiségért hozott váltságáldozatban.
Erre én nyomban egy, a tévedést megcáfoló cikket írtam,
melyben bebizonyítottam annak szükséges voltát, hogy „egy meghalt mindenkiért", az, igaz a bűnösökért", hogy Krisztus mivelte ezt, mint írva is van. minek következtében Isten igaz volta tekintélyben tartatott és megbocsáthatott a bűnösnek azt feloldozván azon büntetés alól, melyet az ő igazságossága rótt ki a bűnösre. (Rómabeliek 3-26) Palonhoz is levelet intéztem és a megtámadott elmélet alapvonásaira felhívtam a figyelmét, részletezve előtte, hogy az idő és a körülmények mennyire egybeesnek a menyegzőről szóló példázattal, aki levetette menyegzői ruháját épen a menyegző pillanatában (Máté 22:11-14), akitől azt a választ kaptam, hogy azelőtt ő nem értette ily tisztán a váltság áldozat jelentőségét, mint mostan és Barbour az ilyen dolgokat igen szigorú dogmatikával kezeli, ezáltal egy időre elvesztvén az egyensúlyt. Szorgalmaztam, hogy felismervén ennek fontosságát, ő is írjon egy cikket. amely világos és érthető stílusban tegyen bizonyságot Krisztus drága vére mellett, amit ő meg is tett. Ezen cikkek a július—decemberi kiadásban jelentek meg 1878-ban.
Nyilvánvalóvá lett, hogy további pénzügyi támogatása egy
olyan munkának, amely legszentebb hitünk alapjára ellenséges befolyással van, valamint ezzel való további együttműködés nem lehet megegyező az Úr akaratával. Miután nagyon elővigyázatosan, de eredménytelenül végződő kísérletet tettem az eltévelyedettnek visszasegélésére, teljesen visszavonultam Barbourtól. De éreztem, hogy a visszavonulás pusztán nem kielégítő, hogy változatlan hűségemet bebizonyítsam Urunk, Megváltónkhoz, mivel ez az Urat érintette, a hatalmas támadás olyan részéről, aki elfoglalt állásánál fogva a juhokat félrevezetni volt képes — mely
állásában még én magam is támogattam és bátorítottam, amíg őt szívben az Úrhoz hűnek tekintettem. Minélfogva az Úr akaratával megegyezőnek ismertem fel egy más folyóiratnak az alapítását, mely által a Kereszt zászlaját magasra tartani, a váltságáldozat tanát védelmezni s a nagy öröm jó hírét a lehető legnagyobb körben, és mértékben elterjeszteni törekedtem.
Az Úr ezen útmutatása szerint cselekedve, félbehagytam
utazásaimmal és 1879 július havában megjelent „Az őrtorony
és Krisztus jelenlétének Hirdetője" c. folyóirat első száma. Megindulásától kezdve ezen folyóirat mindenekfelett a „mindenkiért hozott váltságáldozatot védelmezte és Isten kegyelméből mindvégig is reméljük ezt mivelhetni.
Egy ideig nagyon fájó tapasztalatokon kellett átmennünk. A
folyóiratokat t. i. egyazon olvasóközönség olvasta. És miután a „Watch Tower" (Örtorony) megjelenése kezdetét vette és részűnkről Barbour támogatása megszűnt, aki nem csupán azt tette, hogy a, bankba általam elhelyezet tökét elsajátította, ami a kezei között volt. Mindent saját túlajdonaképen kezelve, de ezenkívül az „Őrtorony" kiadóját is a legaljasabb gyalázattal illette avégett hogy „az Őrtorony" és a „váltságáldozat" elmélete elfogadásra ne találjon vagy befolyásra ne jusson az olvasóknál. Ez elváláshoz vezetett természetesen, mint ahogy ily esetekben történni is szokott. A rágalmakat mivel némelyek elhitték, célul tűzvén a váltságáldozat tekintetében zavar felidézését, természetesen sokan elfordultak tőlünk.
De irántunk való kegyelmét ezután is megnyilvánította az Úr és ezt én az egész világ kegyénél is értékesebbnek tekintem. Ez időben egy Ádáms nevű munkatársam, aki azelőtt a methodista egyház lelkésze volt — szintén magáévá tette a Barbour nézetét és eltávozott a váltság elmélettől. A mennyegzői ruháról azon időben értelmezett véleménnyel egyezően Barbour és Ádáms. Miután Krisztus érdemének bűn elfedező palástját elvetették maguktól, kimentek a világ külső sötétségébe azon dolgok tekintetében, miket egykor világosan felismertek — t. i. az Úr jelenlétének ideje, mikéntje és módja tekintetében és azóta minden tavasszal vagy ősszel (hús és vér) testben várták Krisztust és a jövendöléseket aszerint elcsavarták.
Ezen tűzpróba egy része alatt, amit Krisztus keresztjéért
vívott harcnak is lehetne nevezni — Paton komoly közreműködéssel támogatott, aki 1881-ig nagyon értékes védelmezőm és munkatársam volt a Krisztus által bekövetkező áldások tekintetében és pedig a Golgotán hozott váltságáldozat alapján. Mivel a „Három világ" c. könyv egy idő óta kifogyott, tanácsosnak tartottuk újból kiadni vagy pedig egy hasonló vonású könyvet. Paton vállalkozott, hogy azt sajtó alá rendezi, Jones pedig felajánlotta a nyomdai és bekötési költségek fedezését, és hogy annyi kötetet fog átengedni Patonnak a szerkesztés és fáradságai fejében, amennyit ő eladni lesz képes én pedig ingyenes hirdetését vállaltam „Az Őrtoronyban", mivel az én ajánlatomra a könyv keresettebb és a kiadások visszatérülése. valamint felesleg is biztosítottnak tekintetett. (Nevezett könyvek t. i. nem árusíttattak oly olcsó áron, mint a Biblia Tanulmányok kötetei). Ebben nem csak hogy egyet értettem velük, hanem még Paton személyes kiadásához is hozzájárultam a kiadással kapcsolatban és kérésére ezenkívül a nyomdai számla egy részét is kifizettem.
Az én részemre „A Nap Derengése" c. könyv kiadása pénzügyi veszteséggel végződött, ellenben a szerző és a kiadó is nyertek rajta, mert én, hogy eredményesebbé tegyem, a könyvről ismételt hirdetéseket közöltem le. Ezen részletek ismertetését bizonyos egyoldalú s a tények részbeni felemlítése és ferde állítások végett tartom szükségesnek, mely téves beállításokat traktátus alakban nemsokára Paton kezdett terjeszteni, aki most már szintén azon „más evangélium" szószólójává szegődött, melynek középpontját nem a Krisztus keresztje képezi, megtagadván, hogy Krisztus az ő drága vére által váltott meg minket. Paton ezután egy másik könyvet adott ki. Melyet bárha ugyanazon címmel látott el, mint az általunk bevezetettet, de egy más és téves alapra terelte a figyelmet, melyet nem ajánlhattam, mivel az csupán tévútra vezető szofizmának volt tekinthető, mint a keresztyén tanok épületének aláaknázása. Mindazáltal az előbbi igazságokból is tartalmazott kellő adagot ízletességgel fűszerezve és annál veszélyesebbé téve azt mindazokra nézve, akik meggyökerezve és megalapozva nincsenek a váltságáldozat sziklájában.
Nevezett könyv alapvonása a régi pogány evolúciós (fejlődés) elmélet felemlítése, nem csupán az ember elbukását tagadván, hanem következésképen egy Megváltó szükséges voltát is, Állítván, hogy az ember fokról-fokra, nem a megváltás és helyreállítás, hanem a fokozatos evolúció, illetve teremtett alacsony Állapotból való fejlődés utján emelkedett és fog ezután is emelkedni mindaddig, amíg saját jó cselekedetei által végül eljut az isteni természetre. Állítván, hogy dicsősége; Úrunk önmaga is bukott természetű tökéletlen ember volt, aki feladatául tűzte a földön a testi (emberi) természet megfeszítését, ily módon reámutatva minden ember előtt, hogy hogyan kell megfeszítsék mindnyájan testi vagy bűnös hajlamaikat.
Ehhez megjegyezni kívánjuk, hogy a világra bukott és romlott állapotában zúdult sötétség és romoltság, mely a sötét középkorban a pápai ravaszság által még jobban fokozódott, az ismeret azon fényéhez viszonyítva, melyet Isten most szétsugárzani enged a világon — rendre azon hiedelemre bírta az emberiséget, hogy ezen jelen ismeret (tudás) csak egy részét képezi a fokozatos fejlődésnek (evolúciónak). Ezen nézet habár helytelen e kor aratásában. Mindazáltal nagy mértékben előidézi a megjövendölt sok elbukást. (Zsoltár 91:7) Az igazságban úgylátszik csak kevesen vannak alaposan meggyökerezve, hogy megállhassanak és ellenállhassanak ezen napok ártalmának, amikor sokan elesnek. Épen azért írunk ily világosan.
Hogy Paton hogyan és miként fordult el tőlünk és a váltságtól, hogy az ellen harcoljon, amit egykor világosan felismert és védelmezett — fontos. Mivel az időközben felszaporodott „Örtorony" olvasók között újabb rostálást és kísértést jelentett, mivel Patont tekintélyes testvérnek és munkatársnak tekintették, és mint az „Őrtorony" utazó képviselője az olvasók előtt sokkal ismertebb volt az „Örtorony" szerkesztőjénél is, mely utjai alkalmával, kiadásait az „Örtorony" kiadóhivatal fedezte, ez a következőkép történt:
1881-ben, mialatt Barbour még mindig a váltságtan megdöntésén fáradozott, észrevette, hogy egy vallásos előadások céljából végzett utam alkalmával a szövetségsátor egy rajzvázlatát használtam annak bemutatására, hogy Krisztus áldozata már előre jelképeztetett a jelképi Izrael áldozataiban. Mire ő egy cikket közölt a kiengesztelődésről, bebizonyítani akarván, hogy a kiengesztelési nap áldozatai a valóságnál valami egyéb dolgot ábrázoltak.
A megtévesztő szándékot én azonnal átláttam, mert az egyik versben említett bikából (tulok) egy, a másik versben említett bikából pedig más jelképet alakított, ugyan így téve a kecskebakkal is. Mivel jól tudtam, hogy az emberek általában nem kelő figyelmes kritikusok és gyakran az élet terhes gondjának befolyása alatt könnyen elfogadni készek olyasmit, aminek van valami látszólagos jelentősége, anélkül, hogy az igével és annak benső összhangján kritika alá vennék —
Éppen ezért figyelmesen átgondoltam a Sátorra vonatkozó egész dolgot. Megvizsgáltam 3 Mózes 16-ik fejezetét s bárha láttam Barbour magyarázatának téves, tarthatatlan voltát, be kellett vallanom, hogy megértésére képtelen voltam, s nem tudtam oly összhangzó magyarázatot adni, amely világosan reáillett volna minden előforduló részletre. Mit tehettem volna? Sokan a félrevezettetés veszélyének, voltak kitéve, ha nehézségeikben nem lesz segítségük, de azt mondani csupán, hogy Barbournak a magyarázata ellentmondó és tévtan, félreértést váltott volna ki. Sokan azt gondolták volna, hogy riválitásból ellenkezem a magyarázattal, mert vannak emberek, akik mindent személyeskedésnek néznek, riválisnak és pártoskodásnak, s az ilyenek képtelenek másokat megérteni, olyanokat, akik magasabb és nemesebb szempontokból indulnak ki, s akik mindig és kizárólag csak az igazságot tartják szem előtt, eltekintve a személyes indító okoktól.
Mint minden nehézséggel, ezzel is az Úr elé járultam, mindent elmondtam néki, épen úgy, amint láttam, hogy mennyire a „szívemen" vannak az ő drága juhai, akiknek éhsége miután egynehány igazság által felingereltetett, most épen éhségük következtében vannak kitéve a Sátán mgtévesztésének. Elmondottam, hogy én tudom, hogy ő a pásztor és nem én vagyok az, de tudom azt is, hogy ő előtte kedves, ha érdeklődöm a juhokért, valamint szeretném, ha felhasználna engem az út, az élet és az ő igazságainak a közlésére. Hogy szilárd meggyőződésem, hogy ha elérkezett az ideje a téves nézetek felburjánzásának a méltatlanok tévedésbe ejtése végett, úgy annak az ideje is elérkezett, hogy ugyanazon tárgy felől a szín igazság is kidomborittassék, hogy a méltók megerősíttessenek, és kitartásra képesíttessenek az igazság mellett. Azon hittel, hogy a zsidó áldozatok, megértésének kellő ideje elérkezett, amelyek, mint azt az egész keresztyénség elismeri a „jobb áldozatok" árayékai és abba bepillantást nyerhetek az úrtól. Mihelyt oly szívállapotban leszek, amely alkalmas az igazság befogadására, és hogy eszközül használtassam fel az igazság átnyújtására az ő kedves népéhez — kértem, hogy képesítessek arra, hogy gondolatom szabaduljon fel minden káros elöitélettől, hogy Isten lelke által a dolog helyes megértésére jussak.
Azon hitel, hogy imám meg lesz hallgatva, másnap reggel
dolgozószobámba mentem, tanulmányozásra és írásra készen. A délelőtti időt az írások e tárgyra vonatkozó szentirati idézetek vizsgálatával töltöttem el, különösen a zsidókhoz írott levelet tettem tanulmánytárggyá, az Úrtól várva a vezetést és a bölcsességet, de nem tudtam megtalálni a nehezebb részek megoldását. A délután, az este és a következő nap is asonlókép elmúltak. Minden mást elhanyagoltam és csodálkoztam, hogy az Úr oly soká várakoztat; de harmadnap estefelé oly világossá lett előttem az egész dolog, mint a déli napfény — annyira meggyőző, összhangzó és világos az Írás minden vonatkozásával, hogy helyességét nem vonhattam kétségbe és mindeddig is abban hibát (kivetni valót) senki sem volt képes találni. Ezen jegyzetem egy „A Szövetségsátora, mint áldozatok árnyéka" c. füzetben adatott ki).
Mire azt is beláttam, hogy az Úr miért vezetett oly lassan és
gondosan engem. A lelkiállapot különös művelésére volt szükségem a tárgy teljes megbecsülése céljából és csak annál jobban meggyőzött engem, hogy<

Oldal: Laodicai Követ. A GABONA MEGROSTÁLÁSA,Russell Tacze Károly
Magyar Bibliakutatók Egyesülete - © 2008 - 2024 - bibliatanulok.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat